Kívül ropogós, belül puha és omlós, friss illatának senki nem tud ellenállni. Mi másról is lenne szó, ha nem a kenyérről? A svájci székhelyű Pékek Világszövetsége 2001-es kongresszusán döntött úgy, hogy október 16. legyen a KENYÉR VILÁGNAPJA. A világnap célja, hogy bemutassa a világ legfontosabb élelmezési cikkének – az életfontosságú ásványi anyagokat tartalmazó, fontos energiaforrásnak –, a kenyérnek a jelentőségét.

A világnapot már közel 30 ország ünnepli elsősorban karitatív jelleggel, mivel ezen a napon a pékek adományaikkal segítik a rászorulókat. Az ünnep alkalmat ad arra is, hogy a pékek áldozatos munkájára és a kenyér jelentőségére a nagyközönség figyelmét is felhívják. A kenyér világnapján nemcsak a pékeket ünnepeljük, hanem a búzát előállító gazdálkodó parasztot is.

„A kenyér osztható, ezért a szolidaritás jelképe is.”

Bár Magyarországon a tradicionális kenyérünnep Szent István napjához, augusztus 20-ához kötődik, ezen a világnapon 2004 óta a Magyar Pékszövetség kiválaszt az ország területén több gyermekintézményt, szociális és idősotthont, ahol mindenkit megajándékoznak termékeikkel. (A hazai pékszövetség 2007-ben lett tagja a Pékek és Cukrászok Világszövetségének, illetve az Európai Pékszövetségnek.)


Valószínüleg, hogy az ember egyszercsak észrevette, a talajba hullott mag bizonyos időközökben újra meg újra kikel. Kezdetben nyersen vagy pörkölve fogyaszthatta a gabonamagvakat, később már megőrölte, és az így nyert lisztből vízzel készített sűrű masszát.Valószínű, hogy a massza (tehát a liszt és a víz keveréke) egyszer sűrűbbre sikerült a szokásosnál, és véletlenül ráesett egy, a tűzben izzó kőre, s csodák csodájára a lisztes masszából valami pogácsaszerűség sült ki! A fejlődés következő lépcsője pedig az a momentum lehetett, amikor az ember az agyagfazékban felejtette a sűrű, árpás masszát. Néhány óra múlva visszatérvén, nem ismert rá, mert a tészta igencsak megváltozott: jócskán megduzzadt, kis buborékok keletkeztek benne és rajta, olyan volt, mintha élne, mintha lélegezne. A mindenütt jelen lévő élesztőgombák a számukra feltehetően optimális közegben keleszteni kezdték a tésztát. Emberünk a felpuffadt tésztát megsütvén rájött arra, hogy sokkal jobb, mint az előző pogácsa. De hogy miért jobb, azt még nem tudhatta! Mi viszont tudjuk, hogy élesztő ,,dolgozott” a tésztában. Így jöhetett létre életünk egyik meghatározó tápláléka, a kenyér.

Jó tudni, hogy már a honfoglaló magyarok is ismerték a kenyeret, az őshazában a téli szállások környékén étkezési célra gabonát termesztettek. A Kárpát-medencében évszázadokon át a teljesre őrölt, némileg átszitált lisztből sütötték a legtöbb és legjobb kenyeret. A szegényebb réteg azonban - a súlycsökkenést elkerülendő - nem nagyon szitáltatta a lisztet, a pórnépnek a fekete kenyér volt a mindennapi betevője. Gondoljunk csak a kenyérgondokkal küszködő emberre, akinek megélhetési problémái vannak: ebből is látszik, hogy népünknek a kenyér már a kezdetektől fogva a napi biztonságot, a túlélést jelentette. Ma már a boltokban kapható több tucatféle kenyér közül még azok is találnak megfelelőt, akik féltik alakjukat és egészségüket. A magyar sütőipar múltját bemutató Kenyérmúzeum Komáromban, a Monostori Erődben található.

Már az ókorban is készítettek kenyeret, különböző magvakból, termésekből. A mai kenyér alapját képező gabonafélék nem voltak mindig ismertek. Ezt bizonyítja, hogy 5-10 ezer éve bármelyik növény terméséből kenyeret készítettek. Egyiptomban például a lótuszvirág termését használták fel kenyér előállításához. Tibetben és Kínában kb. 5000 évvel ezelőtt árpakenyeret készítettek. Az árpa hamar népszerű lett más népeknél: Egyiptomban, Afrika északi részén, Kis- Ázsiában és a rómaiaknál is. Ez idő tájt jelentek meg az első kelesztett kenyerek is, melyet az egyiptomiaknak köszönhetünk. A búzakenyér 7000 évvel ezelőtt jelent meg Eurázsiában. A kemence keletről nyugat felé terjedt. I. e. 5. században az athéni pékek igazán elismertek voltak, mely jól strukturált pékségeiknek volt köszönhető. Ezzel szemben a rómaiaknál ez idő tájt, csak házi sütés volt, mely a rabszolgák feladata volt. A búza hosszú időn keresztül luxuscikknek számított, ezért az emberek rákényszerültek a korpára. Azonban az élesztőgyártás és a malmok fejlődése eredményezte, hogy a búzaliszt elérhető árucikk legyen. A kenyér először a városokban, hamarosan vidéken is alapvető élelmiszerré vált.

A kenyér táplálkozásunk alapvető része, ennek ékes bizonyítéka: a Kenyér Világnapja, minden október 16-án.


Petőfi Sándor: Fekete kenyér

Miért aggódol, lelkem jó anyám,
Hogy kenyeretek barna, e miatt?
Hisz meglehet: ha nincs idehaza,
Tán fehérebb kenyérrel él fiad.
De semmi az! csak add elém, anyám,
Bármilyen barna is az a kenyér.
Itthon sokkal jobb ízü énnekem
A fekete, mint máshol a fehér.

Romhányi József: A pék pókja

 Az apróka
pók-apóka,
s a porhanyó
potrohú
pókanyó
a pékségben
a szennyezett
mennyezetre
nyálból való
máló
hálót
font, –
pont.
A kópé
póknép
pótlék-
hálókat eresztve
keresztbe
a pókasztal fölött,
hálóból ebédlőt kötött.
Fél a péppel pepecselő pék,
hogy odapök
a pók,
illetve a liszttel
hintett púpos pépre tisztel.
Ezért leseperte az apróka
pókpárt a padlóra.
Csattant a fapapucs –
Fuccs!
Így járt pórul a két pupák
pék
pók.
Pukk.